Ó, halandó, gondold meg jól, mit teszel!
Gondold meg tízszer, százszor, ezerszer;
Légy teljesen őszinte magadhoz,
S ha egyszer döntöttél, tartsd hozzá magad!
Mert a múlton rágódni maga a kárhozat...
?Adj időt. Ne sürgess. Nem szalad el az élet.?
?Mennyit vártam rád, egész életemben csak rád vártam. Igaz, nem voltam vele tisztában, de így volt, most már világos, most már tudom. Miért váratsz még, elfut az idő.?
?Hiszen az egész élet még előtted s előttem áll. Hova sietsz. Nem futok el, de döntenem kell előbb. Tisztába kell jönnöm még magammal. Nem mondhatok semmit idő előtt; ha magamat be kell csapnom a korai válaszért, téged is be kell csapjalak. Ne kérd ezt tőlem, nem akarhatod.?
?Kérlek, adj választ. Légy bátor értem, kockáztass. Nem ér tán ennyit a szerelem, amit nyújthatok. Én megadnék mindent, mire szükséged van, egy szavadba kerül. De hát tudod jól. Tudod jól.?
?Tudom. Várj még.?
Sötétség. Két alak áll egymásnak hátat fordítva, hangjukban nem cseng zene. Nincs hangsúly, minden szavuk egyformán, érzelmektől mentesen szól. Hiszed-e, hogy szívük legmélyebb titkairól szólnak?
Egy nő s egy férfi. Illetve, valahol, egy másik világban, egyikük nőként, másikuk férfiként él. Itt ? két ködcsomó, lélek s akarat nélkül. Árnyékok.
Sötétség. A két alak lassan mozdul, hiányzik belőlük az élet tánca. Furcsa lények, hamui az élet lángjának, itt, a való másik oldalán. Szomorú a létük, sohasem nevetnek. Nincs szívük, nincsenek gondolataik. Árnyékok.
Mégis léteznek, élet nélkül, hisz ez a sorsuk. Nem a való árnyékai, s talán épp ezért oly keserű e világ. Mert ez az árnyék-föld, ahol létre kel minden végig nem gondolt gondolat, minden ki nem mondott igazság, mely a hús-vér emberek lelkét terheli. Ezek az árnyékok a meg nem tett tetteket élik meg, nem azt, ami lehetett volna, hanem amit utólag az élők helyesnek tartanak, aminek kellett volna lennie.
Beszélgetnek. Odaát, egy nő nem tud aludni, bár késő éjszaka van, ő fáradt, s korán kell kelnie. Becsapta magát, s hiába érezte ezt, becsapta a férfit, aki pedig nem érdemelte meg. Igaz, ő sürgette, ha nem is szavakkal; de bárhogy is, a döntés a sajátja volt. Már bánja.
Valahol egy férfi hánykolódik nyugtalanul. Boldog, hiszen a nő végre, végre... Nem tudja befejezni a gondolatot. Az övé? Dehogy akarja ő birtokolni a nőt, egyszerűen boldoggá akarja tenni. Azt mondta, hogy szereti? Semmi ilyesmit nem mondott. Hagyja magát szeretni? Ennyi, és nem több, ami történt, de ő ezt szerelmi vallomásként akarta fölfogni, hát így is tett.
Most viszont felmerül benne a kétség, hogy vajon minden úgy van-e, mint ahogy azt látni szeretné. Mióta a nő beadta a derekát, semmiségekről beszél csak vele, semmit se szól az érzéseiről, a gondolatairól. Mintha valamiért kerülné a témát... Talán úgy érezte, hogy sürgeti, és csak ezért engedett? és most már bánja? Borzasztó gondolatok egy boldogságra szomjazó léleknek.
A túloldalon folyik tovább a kegyetlen játék.
|
