Pedig vittek a szelek,
Repülhettem...
De félelem volt velem,
Fájt szememnek a fény,
S félelmes volt a sötét.
Ó, de most, most minden más...
Suttogó sötétség ölel át,
Fény ragyog szemedben,
Csak Te vagy, aki számít.
S amikor itt vagy velem,
Meghal a világ,
Kettőnkben él tovább...
Olyan szép, szinte fáj,
Nem fér belém,
Kiáltanom kell:
Szeretlek.
Vagy a füledbe súgom...
Nem értem, hogy lehet.
Megint kiestem az időből;
Ketyeg tovább a világ,
És én, én csak állok,
Rajta kívül,
Rád várok.
Nem volt tegnap,
Nincs ma, nem lesz holnap.
Csak Te vagy,
Messze, vagy itt velem...
Ó, ez a legszebb szó.
Nem is tudtam eddig,
De így van.
Szeretlek.
