S a Nap után vágyakozik.
Kering egyre egy pont körül,
S hol hozzáér, ott elkopik.
Ám a Nap most másmerre jár,
S a Hold sebzetten elsiet,
És csillagfényként földre hull
Sebéből mi por pereg.
Még két hétig csak egyre hull
A vékonyodó Hold pora,
És feldereng, hol hozzáér,
A portól, az ég oszlopa.
Majd megfordul az égi tánc,
És újra testet ölt a Hold:
Két hét alatt visszahízza,
Mit tőle a vágy elrabolt.
És újra mosolyogni fog,
Éjfélkor, sárgán, kereken:
"Ugyan, mi nekem a Nap!"
És nem vallja be, hogy szerelem.
