| | Megjelenítés módja:
|
 
| 1 50 1 2 ... 59 |
|  
|
A csillagokba vágyott ő,
Kinek szeme égi fény,
S nem akadt, ki tudta volna,
Mit ér neki a remény.
És azt sem tudta senki sem,
Hogy mennyit ér az áldozat,
Hogy maradjon-e, hogy lent,
Vagy fent várja a kárhozat.
Ő tudta csak, hogy ha élni kell,
Neki csak fényben érdemes,
Ő tudta csak, neki mit ér,
Ő tudta csak, hogyan helyes.
Így azon a régi éjszakán,
Mikor a hold fent ragyogott,
Táncolni kezdett a hóban ő,
És lépte nem hagyott nyomot.
És itt hagyott akkor engem is,
Mert nehéz volt neki a hús-ruha,
Mert kevés volt neki a szerelem,
Mert annyira vágyott máshova.
De éjszakánként néha sír,
Látom könnyét, a harmatot,
Szelíd fénnyel vigyáz fent rám,
Most, hogy egyedül hagyott.
|
