| | Megjelenítés módja:
|
 
| 1 45 1 2 ... 50 59 |
|  
|
Az éjből jöttél némán,
S én néztem jöttödet.
Csillag fénye hullt rám ?
Sorsom elrendeltetett.
?Ki vagy te, ó vándor,
Ki jössz a messzeségből?
Te járhatsz-kelhetsz bárhol,
És nem félsz a sötéttől.?
Messzi tenger hangja,
Mormogása hívott;
Így lettél a rabja,
Így ástad a sírod.
Csillagok vezettek
Távoli utakra;
Jártál tágas tengert,
Melynek nincsen partja.
Tenger-szürke szemed
Fénye megigézett,
Nyugodt tekinteted
Tengermélyt idézett.
Azt mondtad, hogy szeretsz,
S én hittem szavadnak.
Tudtad, ha kell, mehetsz,
Én nem tartóztatlak.
Hogy szerettél, tudom,
De még jobban a tengert.
Fájt tőled búcsúznom,
De engednem kellett.
Álltam kinn a mólón,
Utószor csókoltál.
Csókod hűvösebb volt
Tengeri hullámnál.
Sírtam kinn a mólón,
Utószor láttalak.
Két szememmel láttam,
Végzeted megragad.
Fölriadtam éjjel,
Csillag nem ragyogott.
Éreztem szívemmel,
Elnyeltek a habok.
Vihar volt, vagy zátony?
Vagy köd nyelt el téged?
Mi történt, nem látom.
Hogy lelt rád a Végzet?
Sosem jöttél vissza,
S én jártam a partot;
Téged elsiratva
A szél fülembe jajgott.
Nem vagyok már ember,
Nem járok a földön;
Panaszom, bánatom
Madárjajba öntöm.
Sirály lett belőlem,
Ki az eget járja;
Meghalt a kedvesem,
Tengerek királya.
Én is tengert járok,
Egyre őt keresem:
?Tengeri szél, mondjad,
Hol van a kedvesem??
?Ott van ő, ott nyugszik
Tengermély sötétben;
De bármeddig jutsz is,
Nem élsz meg a mélyben.?
?Mondd, ki akar élni,
Ha halott, aki drága?
Meg fogom találni,
Bármi is az ára.?
Végül rád találtam
Hullámsírnak mélyén;
Idők végeztéig
Együtt nyugszunk békén.
|
