| | Megjelenítés módja:
|
 
| 1 43 1 2 ... 50 59 |
|  
|
Hazug ajkról halott virágot
Hullattak ők; s ki téged látott,
Feledte nyomban baját-gondját,
S nem bánta többé a világot.
Ének szállott ablakodnak rőt
Világú fényéhez, de te nem láttad őt,
Ki dalod zengte, s bár tied volt szerelme,
Csak kacagtad szívét, a vakmerőt.
S mert nem félt, de többé oda
Nem vágyott, hol összetört a csoda,
Hát bárdnak állt, s mindenhol dalolt téged;
Nem tért vissza soha.
Azóta szívében egyre csak sír
A tűz, melyet csak költő szíve bír,
S hiába énekel, sosem feledhet el,
S hozzád fájó-szép ódákat mindörökre ír.
|
