Tócsába lépek, fröccsen ? hosszú lesz az út haza.
Állok egy sarkon ? ó, hogy itt hányszor vártalak!
S most nem vagy sehol, bár szívemben őrzöm arcodat...
De elindulok, s vezetőm lesz az éjszaka.
Néhol fények. Talán egy beteg gyermekre vigyáznak.
Emlékszem, mikor még óvtál, mint szemed fényét,
Mikor ha bajom volt, nem találtál békét,
Mikor még szerelemnek hívtad a bennünk égő lázat.
Mégis, légy boldog! Mást nem kívánhatok,
Egyszer-volt kedves, álmaim gyilkosa.
A sors ne legyen hozzád soha oly mostoha,
Hogy arra vágyj, ami csak másnak juthatott...
Késő van. Vagy inkább korán. A kertajtót becsukom,
A kutya sáros orrát kezembe fúrja.
Ó, áldott lény! Nem tudja, hogy jövője van s múltja.
Istenem! Add, hogy ne álmodjak, ha szememet lehunyom...
