Nem tudom, meddig lesz jó,
Nem tudom, meddig kellek Neked ?
De addig így legyen,
Mert szemedben látom életem.
Egy csöppnyi félsz ?
Ennyi maradt a megfontolásból.
Nem tudom elképzelni, milyen lesz majd nélküled ?
Pedig szívem mélyén ott a bizonyosság:
El kell veszítselek.
Így hát nem birtokollak ?
Hogy is veszthetném,
Mi sose volt enyém...?
Próbálok nem kérni többet, mint mit adhatsz.
Bár kívánnék... De ez is csak önzés, nem erény.
Mert tudom
(Vagy legalább tudni vélem):
Minden kívánság, mit nem teljesíthetsz,
Még ha csak azért is, mert nem akarod,
Közelebb sodor minket a véghez.
És majd, ha nem lesz Mi (csak Te, és Én),
Újra-végleg egyedül leszek,
És hiába minden, bárkivel leszek, bármit is teszek ?
Mert nem lesz még Egy,
Kinek szeme az én lelkem tükre is lesz.
